Az ősz első, hosszabb olvasnivalója Kerekes Ivett Azután című regénye lett számomra. Köszönöm a Helma Kiadónak, azon belül is Dvariecki Bálintnak, hogy olvashattam, és véleményezhettem a regényt.
Kerekes Ivett
Azután
Fülszöveg:
18 éven aluliaknak nem ajánlott. Épphogy tizenhat évesen az embernek az a dolga, hogy az egész világgal harcoljon. Ezzel elméletben Lia is egyetértett; csakhogy arra nem készült, hogy az a világ egy pandémia utáni összeomlásból felemelkedő anarchista rendszer lesz.
Amiben az olyan kérdések kerülnek középpontba, minthogy mi a fontosabb: A szabadság vagy az emberiség jövője? Mit lehet feláldozni a biztonságunkért? A kényelmünket? Az egyéniségünket? Az emberségünket?
Mi az, ami már elfogadhatatlan?
Lia több, mint két év alatt találja meg az egyetlen fontos választ. Hogy nem hajlandó tétlen tűrni, hogy mások a szeretteit fenyegessék.
Akkor sem, ha a világ akkor így működik.
Úgyhogy a világnak meg kell változnia…
Vélemény:
Azután, hogy az utolsó oldal betűin végigfuttattam szemem, magamba mélyedtem. Már amikor kiválasztottam ezt a könyvet, akkor éreztem, hogy ez nem egy elképzelhetetlen jövőbeli Sci-fi. Ez valami, ami velünk történik. Megtörténik. Megtörtént tegnap, megtörténik ma, és holnap is meg fog történni. Ami holnap fog történni, attól félek a legjobban.
Amit megtanultam ebből a könyvből, az az, hogy az életben dönteni kell. Sokszor. Sokszor nem tudjuk, hogy apró döntéseink mennyire fontosak. Főleg, hogy mennyire nehezek tudnak lenni ezek a döntések. Mennyire tudnak fájni. Mert sosem csak magunkról döntünk. Terelgetett sorsunk mások sorsát is magával rántja, ahogy minket is magával ránt a sodródó élet.
Vajon meg van írva előre minden? Lélekből születünk, és végrehajtunk? A Nagy Könyv cselekményét valósítjuk meg, céllal születünk? Egy biztos, tudunk dönteni, és kell is döntenünk. De ha már ez így van, döntsünk jól! Hogy a Nagy Valaki, aki a Nagy Könyv oldalait lapozgatja, elégedett olvasó legyen. Légy a kedvenc szereplője! Légy az az ember, akit megemlít majd a Nagy Könyv véleményezésekor! Ahogy én most megemlítem Liát, a kedvenc szereplőmet a könyvből, akinek egyéniségével teljesen azonosulni tudtam.
A másik dolog, amit tanultam, az a szeretteink fontossága az életben. Gyermekkorunk barátai, kamaszkorunk szerelmei, kapcsolataink, házasságunk, gyermekeink, szüleink. Róluk is döntünk, nap mint nap. Fontos egy mosoly, egy érintés, hogy kié lesz az első csók. Bennünk van, hogy szeretteinkért megküzdjünk, bármi áron.
Ahogy a borító elárulja, a természet is vár reánk ebben a könyvben, aminek én külön örültem.
Végül, én szeretném, ha ez a könyv a jövőre nézve Sci-fi maradna, de sajnos az élet egyre inkább ezt a könyvet igazolja, tényleg ebbe az irányba megyünk. Ezért gondolom, hogy fontos elolvasni Kerekes Ivett Azután című könyvét, hogy tudjunk jól dönteni a jövőre nézve. Sokat tanulhatunk belőle.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése